Nappali ellátás

Top banner

Már ahogy belépsz, meglátod az emberek szemében, hogy ez egy olyan hely, ahol jó lenni. Jó érzés együtt gondolkodni, együtt létezni sérült emberekkel, és közösen tenni értük. Nap, mint nap azon munkálkodunk, hogy minél több olyan hatás, élmény érhesse őket, amitől örömben, teljességben élhetik meg napjaikat.

A Sérültekért Alapítvány célja, hogy az intézményen belül megfelelő körülmények között biztosítsa a képességek, készségek lehetőség szerinti fejlesztését, szinten tartását, az adottságok kibontakoztatását. Segítünk a kulturált életforma kialakításában és a társadalmi elfogadottságban, vagyis abban, hogy teljes életet élhessenek a sérült emberek. Segítünk továbbá abban, hogy ellátottjaink olyan fejlesztésekben részesülnek, melyek segítik eligazodásukat a mindennapokban, illetve megalapozzák a nyílt munkaerőpiacra való kijutásukat. Mindez a tanulás, szakmai képzés, a munka, a szabadidő értelmes felhasználásával valósulhat meg.

Jelenleg 29 fogyatékkal élő személy nappali ellátására van működési engedélye intézményünknek.

 

Képzés

Képzés

Egyéni Fejlesztés

Egyéni Fejlesztés

Fejlesztő Foglalkoztatás

Fejlesztő Foglalkoztatás